Csodabringa

Nem tudom, miért szálltam le a nyeregből, de leszálltam. Ez tény.

Talán azért nem jártam mostanában biciklivel dolgozni, mert túl közelre került a munkahelyem, így a bringát lecipelni az emeletről tovább tart, mint gyalog bemenni az irodába.

Ezzel magyarázom.

A valóság meg az, hogy lusta vagyok, mint az állat.

De ennek vége. Visszaültem és nem szállok le. Az elhatározás erős, tartani is fogom magamat. És emellé haza sem a legrövidebb útvonalon megyek majd, hanem minden délután kalandozok majd egyet. Szépen kényelmesen, de egyre hosszabban.

Az elhatározásom egy nagyobb terv része, amivel szeretném visszanyerni a formámat. A jelenlegi formám ugyanis leginkább a földimogyóróra hasonlít. Mogyoróalkatú lettem ugyanis, a karácsony volt az utolsó nagy lökés. Hurka hurka hátán.

Elég volt.

Esténként nyomom a fekvőtámaszokat és a felüléseket, a húzódzkodó rúd is újra szerepet kap. A bringázással pedig leadok 5 kilót, hogy újra kényelmesen tudjak futni. Ha pedig elkezdek futni, leadok további 10 kilót. Minimum.

Ezt most itt, nagy nyílvánosság előtt megígérem.

Kérjétek számon, legyetek szívesek! Előre is köszi!

Mármint a balszerencsémet, bringával.

Történt, hogy elromlott a fényképezőgépem és bevittem a Pólus Centerbe, ahol vettem. Nem lényeg a bolt neve, sem a gép márkája - bár korábbi bejegyzéseimből kideríthetőek ezek az adatok -, a lényeg az, hogy a minap kaptam egy sms-t, hogy mehetek érte, elkészült a javítás.

Na de nem ám a Pólus Centerben, hanem a III. kerületben, a Filatorigát környékén vehetném át. Hogy a cég miből gondolta, hogy nekem a Filatorigát kényelmesebb, mint a Pólus Center, ahová bevittem, azt nem tudom, mindenesetre önkényesen ezt a címet adták meg, nem volt választásom.

Aki ismerős Budapesten, az tudja, hogy a Filatorigáthoz HÉV-vel lehet eljutni, majd a hévtől ez a bolt további 10 perc gyaloglásra van. Így a gépért vagy megyek kocsival, vagy egy masszív másfél órás békávézás következik.

Vagy amit én csináltam, elmegy az ember érte biciklivel. Át az Árpád hídon, majd szépen kényelmesen kerekezve az Eurovelo 6-oson a Laktanya utcán, Bogdáni úton. Míly véletlen, a bringaút elvisz konkrétan a bolt előtt.

Na, így lett a masszív másfél órás szívásból egy kellemes, fél órás bringázás, az út oda és vissza ennyi.

Úgyhogy a boltban nem is veszekedtem, pedig feltett szándékom volt, hogy most aztán beírok a vásárlók könyvébe valami dörgedelmeset. Egyszerűen nem voltam mérges, mert egy jót bringáztam, bár a "bring" mellé sajnos az "áztam" is bejátszott kicsit, kellemes szemerkélésben érkeztem haza. De még ez is jól esett, kifejezetten élveztem az esőt is.

Szóval megint az a szitu állt elő, hogy ha az ember szembe megy a körülményekkel és csakazértis jó döntéseket hoz, akkor igenis ki lehet hozni a legjobbat egy amúgy szivatós helyzetből is.

A jó döntés megint a bicikli volt. Lehet, hogy ezért szeretem?

Angyalföldi lakosként nagyon nehezményeztem, hogy a Váci úton - a Dózsa György úthoz, és a lakásunkhoz is közel - megszüntették a Postát. Egy tollvonással. Számunkra ez azt jelenti, hogy hiába van a NyuFI aljában is egy posta, a Material Center mellett is egy posta, ajánlott küldeményekért és csomagokért a Nyugatihoz kell bebumlizzunk.

Amellett, hogy a Nyugati postán mindig 100 méteres sor - és talán ebből fakadóan kicsit türelmetlen személyzet - van, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy csomag esetén autóval kell menni - hacsak nem akarsz megszakadni -, autóval meg egyszerűen drága, a parkolás meg egy amolyan mission impossible. De egy nyamvadt ajánlott levélért is 20 perc gyaloglás és 15 perc metrózás a büntetési tétel.

Én metrózni kifejezetten utálok - na nem mintha a BKV többi "szolgáltatását" élvezném- és nem mellesleg erre a 3 megállóra kettő darab metrószakaszjegyet kell elhasználjak, 2x260, azaz 520 forint értékben.

Szóval ha valaki meg akar szívatni, küldjön nekem ajánlott levelet...

De nem ez a lényeg. A mai élményemet hadd írjam le, ugyanis ma ismért megtörtem egy átkot. Téli álmából felébresztettem a piaci bringámat, felfújtam reggel a kerekeket és a melóhelyről ezzel ugrottam ki a csomagomért. A nagy biciklimről nem szeretnék lelopatni semmit, ezen meg nincs érték, viszont van jó lakat hozzá.

Az ugrottam szó a lényeg, mert egy rövid valamit sejtet. Nos, 9.15 órakor indultam el a Dózsa-Lehel sarokról, 9.25-kor ott voltam a Podmaniczky utcában a postán.  A csomag átvételével és a benne lévő tételek ellenőrzésével együtt 9.35-kor induktam is viszza és 9.45-kor már itt ültem az irodámban, örvendezve a retró karórámnak, amit az USA-ból rendeltem 20 dolcsiért:

Szóval csak hozzáállás kérdése és ha az ember szembe megy a körülményeknek, igenis meg lehet változtatni az életünk apró kis mozzanatait. És mivel maga AZ ÉLET ezen kis mozzanatokból áll össze, megváltozik az életünk is.

Csak meg kell találni hozzá a megfelelő eszközt, ezesetben a BRINGÁT.

Csoda ez kérem, hétköznapi csoda(bringa)...

Kicsit tele van a púpom a félelemgépezettel.

Korábban már írtam, hogy mindenféle aljas módszerrel megpróbálják a bringázást beállítani mint veszélyes közlekedési formát. Ennek keretében elhitették az emberekkel, hogy sisak nélkül életveszélyben vannak, az országúton életveszélyben vannak, fényvisszaverő mellény nélkül életveszélyben vannak és egyébként úgy ámblokk: aki bringázik, életveszélyben van.

A legújabb aljas húzás a "Nem merem ott hagyni a bringámat, mert ellopják..." kezdetű. Mondják ez olyanok, akik nem bringáznak naponta és halvány lila gőzük nincs a dolgokról.

Hát bameg, ez a csúcs. Hadd írjak számokat, ha szabad!

Havonta 9800 forintot spórolok meg azáltal, hogy nem BKV-zom. Azaz ha még nagyon igényes is vagyok, akkor évente vehetek magamnak egy-egy 120.000,- forintos biciklit.

Ha autóval járnék - szégyen, de jártam korábban még dolgozni is, naponta én állat - akkor egy 10 kilométeres lakás-munkahely távolság esetében az ugyebár havi 400 kilométer, ami mai áron számolva még egy kis fogyasztású autónál is havonta 6 (liter) x 4 (/száz km) x 374 (HUF), azaz havonta 8976 HUF. Persze az autó nem 6-ot eszik városban, úgyhogy kerekítsünk jó indulattal havi 10000 HUF-ra és ebbe még nem számoltam bele az autó amortizációját, ami havonta mondjuk még ugyanennyire jön ki. Azaz ha mondjuk kocsival járok - mert utálom a BKV-t, ami megérthető - akkor évente 2 darab 120.000,- forintos bringát vehetek magamnak az árából.

Én mérnök ember vagyok, az én időm drága. Ha forintosítani akarnám ezt is, akkor azt mondom, hogy egy órám legyen mondjuk 8000 HUF (baráti áron, mert magammal szemben barátságos vagyok). Azaz ha azt veszem, hogy autóval 3/4 óra alatt teszek meg 10 kilométert Büdipesten (reggeli csúcsban és délutáni csúcsban ez optimista számítás), ezzel szemben bringával nagyon kényelmesen, nem megizzadva is 26-30 perc ez az út, akkor naponta további fél órát spórolok magamnak, ami tehát naponta 4000 HUF, havonta 80.000,- HUF, évente 960.000,- HUF, azaz kilencszáz-hatvanezer magyar forint.

És a végén: ha a biciklim árának a 10%-át lakatra fordítom, akkor 10-20 ezres között (a legigényesebbekre is gondolva) simán találok olyan lakatot, amivel lelaklatolva NEM TUDJÁK elvinni a bringát.

De ha el is viszik, a fenti számok tükrében - már bocsánat - letojom!

Vigyétek, veszek másikat! Van pénzem rá. Miből? Hát abból, hogy nem békávézom és nem autózom Budapesten!

Ilyen egyszerű...

Tavaly is megkerültem, pedig el sem vesztem... A viccet félretéve, életem első Balatonkerüléséről ide kattintva olvashat(sz), a másodikról meg mindjárt. Írom ugyanis...

Szóval idén is nekiugrottunk. Sok tekintetben jobb volt az idei, de leginkább annyiban, hogy tudtam, meg tudom csinálni. Tudtam, mire számíthatok, tudtam, hogy sok lesz. De azt is tudtam, hogy élvezni fogom.

Tavaly kicsit rányomta a napra a bélyegét az, hogy a korai - hajnali 06.00 órás - start miatt nekünk Büdipestről el kellett indulnunk fél négykor. Háromkor keltem, aztán végig tekertük azt a röpke 206 kilométer, majd este haza. Mire leszereltem a tetőcsomagtartót - reggelre leszerelte volna más - addigra volt már hajnali egy óra is. Szóval tavaly fárasztó volt. Idén - Attila barátomnak köszönhetően - nagyon jó dolgunk volt. Tipikus biciklis barátság a miénk, a tavalyi Balatonkörön ismerkedtünk meg, a KTM-ek hoztak minket össze.

Neki is és nekem is az van, erre felfigyelve kezdtünk beszélgetésbe, amiből az lett, hogy végül tavaly is már együtt nyomtuk végig a 206 kilométert. Aztán a barátság szerencsére megmaradt, idén már Attiláéknál aludtunk  Siófokon és így elég volt fél ötkor felkelni szombaton.

Pénteken délután lementünk Balatonföldvárra és átvetettük a bringákat. Ezzel kezdődik ugyanis a Balatonkör minden évben, az ember megkapja a csomagot és egyben leellenőrzik a bringák műszaki állapotát is. Csak ezután kapjuk meg a matricát, ami feljogosít a mezőnnyel együtt haladni. Szóval idén már pénteken délután megvolt a becsekkolás, így szombaton reggel csak némi péksüteményt kellett vásárolni, majd a rajthoz állni.

El is startolt a mezőny 05.57-kor, megint bőven ezer felett volt a résztvevők száma. A hőmérséklet hajnalban 2 folk celsius, így mindent felvettünk, ami csak nálunk volt. Feleslegesen, hiszen 5 perc múlva bemelegedtünk, én magam túlságosan is. Még tavaly megleptem magamat egy Vaude bringás gatyával, amibe állítólag nem lehet beleizzadni. Nos, bele lehet. Idén a felszerelést kiegészítettem egy kabáttal is, ami amellett, hogy marha jól is néz ki, szintén páraáteresztő. Elméletileg. Gyakorlatban viszont Balatonkenesén az első megállóban már csavarni lehetett volna a kabát alatti ruhákból a vizet, így kénytelen voltam mindent visszavenni nedvesen. Szerencsére a cuccaim neoprémek, így vízesen is melegítenek. Zánkáig nem sütött ki a nap, ott viszont sikerült nekivetőzni. A napon ugyanis szépen megszáradt minden 10 perc alatt, így onnantól már kabát nélkül tekertem.

Érdekes dolog, hogy ezen az eseményen NINCSENEK kellemetlen események. Nincsenek beszólogatós autósok, nincsenek járdázós hülyegyerekek. A mezőny együtt halad, a szembejövőkre figyelmeztetjük egymást, az oszlopokra és gödrökre is. Szóval teljesen biztonságos a menet, önfeledt gurulás ez a 206 kilométer. Szerencsére az óramutató járásával ellenkező irányba kerüljük a tavat, így a nagyobbacska dombok már az elején megvannak. Mire az ember elfáradna, már csak a kényelmes, sík, gurulós déli part marad.

Mert van holtpont, van befordulás. Főleg annak, aki nem tudja, hogy mennyi van még hátra. Idén is volt, a keszthelyi pihenőnél igencsak nehéz volt újra nekiindulni. De azért van a csapat, hogy átsegítsük egymást a nehézségeken, mindig van egy "széltoló", aki mögött a többieknek kicsit talán könnyebb tekerni. Idén is így volt, így segítettük át egymást a holtpontokon. Így négyen indultunk neki és négyen is érkeztünk meg.

Én egyébként idén már GPS-szel rögzítettem az utat, nagyon látványos dolgokat képes tenni a SportyPal, ahová fel is töltöttem. Ide kattintva megnézhető. Igaz, hogy sajnos egy 8-10 kilométeres szakasz elveszett, mert valahogy kiakadt a GPS, de ezt a szakaszt kézzel berajzoltam utólag. Valamiért viszont az edzésidőbe ez a rész nem számít bele a szoftver szerint, úgyhogy ennyivel kevesebb a megtett táv. Talán elhiszi nekem mindenki, hogy ezt is megtettük és nem vonatoztunk...

Kicsit bosszantó volt az elején, hogy a rendőrség csesztetése miatt feltett egyik küllőprizmám elrepült, de reptében leverte a kilométerórám jeladóját is, így keletkezett egy kis károm. Nem nagyon zavar, csak annyi fordult meg a kis agyamban, hogy ha már a bringám gumijának TELJES oldala fényvisszaverő, miért is kell nekem küllőprizma? Nem mellesleg a bringám teljes oldala ki van fényvisszaverővel matricázva, de a KRESZ nem azt írja, hogy oldalról fényvisszaverő felületnek kell lenneie, vagy mondjuk, hogy oldalról is jól láthatónak kell lennie a bringának, hanem ehhez a nyamvadt küllőprizmához ragaszkodnak. Ennek következtében aztán az ÖSSZES bringásboltban elfogytak a NORMÁLIS küllőprizmák, hiánypótlásként árulnak küllőprizmának látszó tárgyakat, amelyek meg ugyebár leröpülnek az első 30 körüli sebességnél és leverik a kilométeróra érzékelőjét. Persze ez sem tudta elvenni a kedvemet, meg aztán úgyis vágytam már egy új bringakompjúterre, most legalább itt az indok, hogy megvegyem...

Ennyi negatívum volt az egész napban és mellé sok-sok pozitívum. Idén sem maradhatott el a hekkezés, hiszen Attila barátom egyik ismerősének a büféje mellett haladtunk el, és a telefonon jó előre megrendelt halat felkaptuk, majd a következő megállóban jóízűen el is fogyasztottuk. A hal pont jó a bringázáshoz, mert könnyű, sok energiát ad és nem mellesleg finom is. Utána még a kedvünk is jobb lett.

Az idei eseményt támogatta a mekdonálc, ez meg is látszott a színvonalon. Több pénz volt az útvonal biztosítására, így a tavalyi nagy megállások és várakozások gyakorlatilag teljesen elmaradtak. Összesen nem álldogáltunk 10 percet, így sokkal élvezetesebb volt az egész. Az átkeléseket rendőrök biztosították, gördülékenyen zajlott minden. Igaz, Balatonkenesénél várni kellett 15 percet, mert nem érkeztek meg idejében a motorosrendőrök, de ettől eltekintve egész nap sokat segítettek az élmény fokozásában.

Összegezve: azt hiszem, hogy nekem a Balatonkerülés ezentúl alap tavasznyitó esemény lesz, ha csak tehetem, megyek. És ha már tó: jövő hétvégén megyünk és megkerüljük a Tisza-tavat is, ez csak 60 egynéhány kilométer, igazi családos program, kényelmes tempóval. A nyáron meg lesz a Fertő tó is, oda Visziklivel megyek, azaz teher szállítására is alkalmas bringával.

Majd beszámolok mindenről...

Korábban írtam, hogy sajnos 2010. január 01-től túl közel dolgozom. A tavalyi évem ennek jegyében telt. Negyedannyit sem bringáztam, mint az előtte való évben...

Igazán akkor szálltam le a bringáról, amikor rájöttem, hogy gyalog ugyan 10 perccel tovább tart beérni, de nincs a macera a liftben, nincs a macera a lakatolással és nincs a macera hazafelé a bevásárláskor a lakatolással (igen, én már bizony régóta helyben veszem meg...).

Szóval nekem kényelmesebb gyalog.

A mérleg? 5 kiló plusz és már régóta nem vagyok egy slank gyerek, de kezd kialakulni nálam is a malacpofa (illetve bizonyos szemszögből már meg is van).

Úgyhogy külön örülök neki, hogy február eleje óta a Blahán is másodállásozok heti két alkalommal, mert így legalább hétfőn és szerdán jogszerűen bringázom.

Az persze zavar kicsit, hogy 15 perc bringázásra 10 perc lakatolás jut, mert ugyebár bringa lakatolása egy u-lakattal a korláthoz, majd első kerék lakatolása egy ABUS lánccal a vázhoz, majd szerelvények leszedegetése és nyeregcső kiszedése. Szoktak is nézni rám, ki ez az állat, aki komplett szétszedi a bringáját?

Mégis: jó újra bringával járni dolgozni, mert kiszellőzteti a fejemet előtte és utána is...

De ezt hogy is felejthettem el a télen, azt nem is értem.

Érdekes történetet hallottam, nagyban pozitív, de azért némi keserű szájízt is érez az ember az ilyen hallatán.

Történt, hogy a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épülete mellé, mégpedig az épület Falk Miksa utcai oldalánál egy szuper bringatárolót alakítottak ki. A minőségéről annyit, hogy sokan a feneküket a földhöz vernék, ha ilyen bringatárolóval lepné meg őket a cég. Tehát nagyon pozitív, hogy a Háem az amúgy is sportos katonatiszteknek ilyen gesztust tett.

Ahogy látttam, szeretik is, tele van biciklikkel és a kialakítása is olyan, hogy tényleg egy szavuk sem lehet. Fedett, a teljes bringát lehet lakatolni, a tető végénél csatorna vezeti el a vizet és alkonykapcsolós világítás biztosítja sötétedés után a fényt. A fele persze robogó és motortároló, de egye fene, megfér a két stílus egymás mellett. A motorosoknak még 12-es acélt is betonoztak a talajba, hogy ahhoz tudják lakatolni a kereket. Szóval gondoltak mindenre.

Illetve majdnem mindenre, mert arra azért én sem gondolnék, hogy a kamerás örzés és a két percenként járőröző fegyveresek ellenére van olyan deviáns állat (lásd még: bűnöző), aki innen is lop. Pedig van, és nem is akármilyen.

Mindig is mondtam, hogy a tolvajnak nem kell ész, nem kell ügyesség, nem kell rutin. Csak pofátlanság és hidegvér kell.

Történt ugyanis, hogy a kamerás és az élőerős őrzés ellenére csak meglovasított valaki egy bringát, mégpedig - látszik a felvételeken - 18 másodperc alatt. Aztán amikor elcsendesült minden, úgy másfél óra múlva visszajött és elvitt mégegyet.

A pofátlan g**i...

Szóval hiába honvédség és fegyveresek, hiába hipermodern tároló, hiába folyamatosan rögzítő kamerarendszer, mindez csak arra volt jó, hogy elaltassa a bringatulajdonosok éberségét és kvázi hozzásegítse a tolvajt a könnyű prédához.

Jártam arra a minap és ha már tárva-nyitva minden, hát bementem megnézni. Nincs kiírva, hogy csak HM dolgozóknak, így akár a szemközti házban lakók/dolgozók is betehetik a bringájukat... Szóval amikor ott jártam, nagyjából 20 bringa volt a tárolóban. Ezek közül 5, azaz öt volt olyan lakattal lezárva, amitől nem kap röhögőgörcsöt a lopni vágyó. Látszott ezeken is, hogy van aki érzelmi alapon lakatol, azaz szutyoknak látszó cangán is volt 25 ezres Abus, de az ellenpólus is megvalósult, azaz 120 ezres Magellánon is volt 8-as sodrony, meg számzáras lakatnak látszó tárgy. Még mindig nem tudják a bringások, hogy a lakat az egyik legfontosabb kiegészítő...

Tehát a pozitív-negatív pólus a végére:

Pozitív, hogy ilyen szuper tárolót létesített a Minisztérium és hogy azt a belvárosban dolgozók használják is, hiszen ennyivel kevesebb az autó.

Negatív, hogy ennyire óvatlanok az emberek és ennyire pofátlanok a tolvajok.

Azt azért remélem, hogy ha egyszer lebukik a kis köcsög, ezt is a nyakábavarják a felvételek alapján.

Mindennek meg van az oka. Annak is, ha az emberek - fittyet hányva a fény- és félsorompó jelzéseinek - a tilos ellenére átmennek a vasúti átjáróban.

A történet egyszerű és nem is én vagyok az egyetlen, aki ír róla. A Szegedi út - Dévényi út kereszteződésében lévő, örökké zárva tartott sorompóról beszélek. Persze a vasút jól berögzült szokásjog alapján azt csinál, amit akar, így annyi ideig tartanak zárva egy sorompót, ameddig csak akarnak.

Az ember persze az ilyet simán tudomásul veszi, beletörődik és egyszerűen nem megy arra. Aki egyszer kiállta már, az legalábbis biztosan SOHA TÖBBET meg sem közelíti ezt az átkelőt, bármennyire hívogató is. Nézzünk pár számot, csak úgy szúrópróba szerűen. A felmérés nem reprezentatív, inkább érdekes. Tehát.

Az időpont kedd délután, 16.30-tól 17.05-ig, a helyszín ismert. Én kerékpárral érkeztem ide, mert az Árpád hídtól szerettem volna eljutni a Nagy Lajos király útja elejéig, ahol az M3-as felett áthaladva végetér. A térképen megnézve ez egy rövid táv, de kerékpárral macerás. Mert marad ugye a Róbert Károly felüljárója a Vidámparknál, amire menjen fel biciklivel az, akinek nem kedves az élete. Marad aztán a Dózsa György úton lévő aluljáró, amely pedig néhány kilométeres kerülő, nem beszélve arról, hogy a Körúton aztán a Kacsóh Pongrác felüljárónál megint csak válravett biciklivel lehet átjutni a Mexikói út irányába. Így ezen az alternatíván az ember az Erzsébet királyné útja felé kerül és onnan lopakodik vissza az említett irányba, ez további 2-3 kilométer kerülő.

És van a kiépített bringaút a Szegedi úton, amely pont a sorompókhoz vezet és elvileg gyors is, meg rövid is. Kivéve, ha a sorompó 36 percig le van zárva.

Tudom, mindenki átmegy rajta és tojik rá, hogy piros, de mivel nem siettem, gondoltam kivárom. Kíváncsiságból. 16.30 körül érkeztem, csak kábé, mert már jó néhány perce ott álltam, amikor először az órámra néztem. Volt időm, kicsit számolgattam a szituáció résztvevőit.

Előre leírom, hogy végül 17.06-kor nyitott fel a sorompó, eddigre már én is hülyének néztem magamat, nem csak azok, akik átmentek a piroson.

Szóval megálltam, ráültem a vázra és vártam. A 36 perc alatt 6, azaz hat vonat haladt át. Tehát az átlag 6 perc, de volt olyan, amkor percenként három, majd sokáig egy sem. Miért is van tehát akkor 36 percig lezárva a sorompó? Majd egy vasutas jól elmagyarázza, nekem, hogy a jelzéstovábbítás, meg az érzékelők, de tudjátok mit? Tojok rá. Rohadtul nem érdekel az indok: ez így rossz, tessék megoldani!

Na, még számok. Amíg várakoztam, 43 ember ment át gyalogosan a piroson, három majdnem megállt, de egy anyuka a gyerekével 2 azaz kettő percig bírta, egy úr pedig - miután elszívott egy cigit, a pofámba fújva a füstöt, hál istennek - szintén átszivárgott. Ők is valószínűleg azért álltak meg, mert láttak minket, hármunkat ott állni és azt hitték, valahol ellenőriznek a rendőrök.

Mi hárman kerékpárosok voltunk, akik megvártuk szabad akaratunkból a zöldet. Én 36 percet, egy hölgyike nagyjából 30-at és egy velem egyidő srác egy húszast. De mielőtt isteníteném a kerékpárosokat, 30 bringás ment át a piroson, többnyire úgy, hogy körül sem nézett. A csúcs az a fazon volt, aki a szemközti sörözőben leküldött jónéhány akármit, majd totál részegen felpattant a bringára és még rá is ordított az egyik gyalogosra - a síntér közepén - hogy "Gyere elém anyám!". Na, itt majdnem közbeszóltam, de már túl vagyok az ilyenen és nem intézkedem, csak szemlélődök...

Autók csak a túloldalon vártak, összesen 5-en, amelyből 3 megúnta. Kettő visszafordult, egy piros dácsiás meg a sorompók között simán áthajtott nagy gázzal és heveny anyázások közepette.

A robogósok? Naná! Tizenötöt számoltam meg, lassítás nélkül húztak át.

Aztán 17.06-kor megnyílott az mennyeknek kapuja és bebocsátást nyertünk a paradicsomba. Megérte várni, mert a vesekövet kirázta belőlem a Teleki Blanka utca macskaköve és alig hárman akartak fellökni azok közül az autósok közül, akik kapva a ritka alkalmon mint az állat, nyomultak keresztül a megszámlálhatatlan sínpáron és sorompón...

De mis is a lényeg? Ha valami úgy xar, ahogy van, akkor nem kell csodálkozni, ha az emberek lázadnak ellene. A lázadás egyik formája, hogy tojnak a szabályokra és átmennek. A legnagyobb aljasság ilyenkor, ha nem a helyzetet próbáljuk megváltoztatni, hanem hatalmi úton gyakorlunk nyomást és kiállítjuk a rendőrséget, hogy büntessen. A csúcsmocsokság pedig, amikor kiállunk egy kamerával és levideózzuk CSAK A BICIKLISEKET, amikor áttekernek a tiloson, aztán mutogatjuk a kókuszban meg a passzívban. Mert ugye láttunk már ilyet is.

A tanulság? Nincs. Nem is volt célom ezzel az írással nagy tanulságokat levonni. Csak annyit szerettem volna tisztelettel a hangomban megjegyezni, hogy hat vonat 36 perc alatt NEM JOGOSÍT FEL ARRA, hogy ezrek közlekedését tegyük lehetetlenné. Ismétlem: a kutyát nem érdeklik az indokok, OLDJÁK MEG!

És akkor majd nem mennek át az emberek a piroson és nem kell egy 3 kilométeres utat 13 kilométeres kerülővel, vagy 45 perc alatt megtenni.

Aki pedig megvárja a szabad jelzést, annak nagy esélye van arra, hogy a klasszikus, morbid viccet élőben is megláthassa, azaz a szabálytalanul átkelők közül csak elcsap valakit majd a vonat, akkor pedig ugye egyik lábam itt, a másik ott...

Arra döbbentem rá, hogy "soha" nem lesz kész a bringautánfutóm. Mégpedig azért nem, mert ez egy prototípus, így valószínűleg folyamatosan fejleszteni fogom, amíg aztán egyszer végre el nem éri azt a szintet, amivel minden problémámat megoldja majd. Ez pedig majd csak a távoli jövőben lesz, nagyjából soha...

Mindenesetre most annyira már készen van, hogy simán lehet vele kirándulni menni. Íme szétszerelt állapotban így néz ki a "végleges" változat:

A lényeg, hogy a kocsi csomagtartójában hosszában is elfér, így tegnap egy nagy bevásárlás után még simán be lehetett tenni a cuccok mellé. Ha nem akarom kivenni a kereket, akkor is befér a csomagtartóba, így nem kell mindig 15-ös kulcsot vinni magunkkal.

A csalódás: a gyermek biciklijét nem sikerült rá feltenni, mert valahogy pont úgy jön ki a bringa összes tartozéka, hogy nincs olyan variáció, amiben biztonsággal megállna a rakfelületen. Így aztán az a tervem, hogy majd a gyermek bringáját erre feltesszük és elbringázunk egy biztonságos helyre, ahol levesszük a gyermek bringáját és bringázhat kedvére, amíg el nem fárad, majd feltesszük megint és hazabringázunk... szóval ez a tervem - fél órás variálás után - kénytelen voltam feladni.

A gyermek jelen esetben a keresztlányom, őt szerettem volna megörvendeztetni azzal, hogy elmegyünk egy bringás parkba, ahol nekik kialakított utakon tolhatja a Hello Kitty-nek... Nos, ehhez sajnos autó kell majd, ami ellen meg tiltakozik a szervezetem.

A "szerencse", hogy mire saját gyerekem lesz, bizonyára kiküszöbölöm ezt a problémát is.

Mindenesetre feladni nem adtam fel, megoldom én ezt, de nem úgy, hogy a fél lakótelep rajtunk röhög az ablakból és a gyerek meg ott türelmetlenkedik, hogy mikor megyünk már... Majd szépen nyugodtan, egymagam kitalálom, hogyan is fér fel a Kitty a KTM-re...

Addig is marad a sima túrázás, mert persze az utánfutóval azért kerültem már egyet és úgy siklik, mint az álom. Hamarosan videó és részletes képek is következnek, de előbb felmatricázom úgy, ahogyan a dizájntervekben elképzeltem. Már most is annyira vagányul néz ki, hogy többször elkaptam egy-egy félmondatot: "Milyen klasz kis utánfutó ez..."

Az hát, pedig még mindig nincs készen.